Az internetes kommunikáció gerincét az IP (Internet Protocol) címek alkotják. Hosszú ideig az IPv4 uralta a terepet, ami körülbelül 4,3 milliárd egyedi címet tudott kiosztani. Ez a szám a kezdetekben felfoghatatlanul nagynak tűnt, ám az internet robbanásszerű terjedésével hamar világossá vált, hogy a címek végesek. Ekkor lépett a képbe az IPv6, amely 1998-ban vált hivatalos szabvánnyá, és szinte végtelen számú címkiosztást tesz lehetővé.
Ebbe a kontextusba robbant be a 2000-es évek elején a hír: Kína saját, alternatív internet protokollon dolgozik, az úgynevezett IPv9-en. A nemzetközi közösség értetlenül állt a dolog előtt, hiszen az IPv9-et egyetlen globális szervezet sem ismerte el, és gyökeresen különbözött a már létező, elfogadott internetes architektúrától. Sokan eleinte azt hitték, hogy a kínai bejelentés csupán egy 1994-es áprilisi tréfa ismétlése, amely „Az IP 9-es verziójának történelmi perspektívája” címmel jelent meg, mint IETF (Internet Engineering Task Force) kérés. Még az internet egyik atyjaként számon tartott Vint Cerf is levelet írt a kínai internetes közösség vezetőinek, kérdéseket feltéve az IPv9-ről, mivel az IANA (Internet Assigned Numbers Authority) nem rendelt hozzá hivatalos verziószámot.
Mi volt az IPv9 hátterében?
Valójában nem ez volt az első alkalom, hogy az „IPv9” megnevezés felbukkant. Volt egy kísérleti protokoll az IPv5, ami egy streaming protokoll volt és gyakorlatilag az IPv4 részévé vált, majd egy „TUBA” (TCP and UDP with Bigger Addresses) nevű, a 9-es verziószámot ideiglenesen megkapó kísérleti protokoll is létezett, amelyet az IETF végül elvetett az IPv6 javára. A kínai projekt gyökerei Xie Jianping mérnökhöz nyúlnak vissza, aki az 1990-es évek végén a sanghaji Vegyészmérnöki Intézetben kezdte el kidolgozni a saját elképzeléseit.
2001 szeptemberében Kína hivatalosan is létrehozta a Decimális Hálózati Szabvány Munkacsoportot, Xie Jianping vezetésével. A cél egy olyan internet protokoll kifejlesztése volt, amely független kínai szellemi tulajdonon alapul, beleértve egy saját IPv9 címformátumot és egy numerikus domain név rendszert. 2003-ra már be is jegyeztek több szabadalmat, például egy „új generációs IPv9 protokoll routert”. 2004-ben már arról szóltak a hírek, hogy az IPv9-et „formálisan adaptálták és népszerűsítették a civil és kereskedelmi szektorban”.
Miért volt szükség kínai protokollra?
Kína szemszögéből nézve az IPv9 egyfajta szükségesség volt, ami a digitális szuverenitás igényéből fakadt. A 2000-es évek elején a 13 globális DNS gyökérszerverből tíz az Egyesült Államokban, kettő Európában és egy Japánban volt. Ez a centralizált irányítás aggodalmat keltett Kínában, mivel potenciálisan az Egyesült Államok befolyása alá helyezte a globális internetet. Bár ma már a gyökérszerverek földrajzilag elosztottabbak az Anycast technológiának köszönhetően, az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) továbbra is amerikai non-profit szervezetként felügyeli az IANA-t, amely a gyökérszerverek tartalmát ellenőrzi. Ez a helyzet indokolta Kína törekvését egy saját, független infrastruktúra létrehozására. Ez a motiváció azóta is fennáll, hasonlóan ahhoz, hogy a RISC-V International miért Svájcban van bejegyezve, mint semleges országban.
Miben különbözött az IPv9 technikailag?
- Címzési rendszer: Az IPv9 fő jellegzetessége a decimális számok (0-9) használata volt a címekben, szemben az IPv6 hexadecimális jelölésével (ami betűket is tartalmaz, A-tól F-ig). Az IPv9 akár 2048 bites címteret is támogatott, míg az IPv6 128 biten működik. Az IPv9 támogatói szerint a kizárólag numerikus címek intuitívabbak és könnyebben megjegyezhetők, bár egy hosszú számsor megjegyzése sem feltétlenül egyszerűbb, mint egy hexadecimális karakterlánc. Az elképzelés az volt, hogy a decimális szegmensek hasonlítanak a telefonszámokhoz vagy az azonosító számokhoz.
- Domain név feloldás: Az IPv9 egyik legkülönlegesebb aspektusa a domain név feloldás volt. A hagyományos szöveges URL-ek helyett a tervek szerint internetes erőforrásokat egyszerű decimális számokkal lehetett volna elérni. Például egy telefonszám vagy egy azonosító beírásával juthatott volna el valaki egy weboldalra vagy szolgáltatáshoz. Ehhez a rendszer egy módosított DNS-t használt, amely minden kizárólag numerikus lekérdezést egy speciális, kínán belüli IPv9 gyökérszerver hálózaton keresztül oldott fel. Ez az úgynevezett „numerikus domain név rendszer” tette lehetővé az IPv4 és IPv6 protokollokkal való kompatibilitást, mivel a numerikus címeket végül ezekre a protokollokra fordította le.
- Kompatibilitás: Bár az IPv9-et kompatibilisnek nevezték az IPv4 és IPv6 protokollokkal, ez nem volt abszolút. A NetEase beszámolói szerint a kompatibilitást biztosító eszközök használatához meg kellett változtatni a rendszer DNS-beállításait, ami hasonlított a „DNS-eltérítésre”.
Az IPv9 sorsa
Annak ellenére, hogy Kína komoly erőforrásokat fektetett az IPv9 fejlesztésébe, és 2007-ben az Információs Ipari Minisztérium még „új generációs internetnek” is nyilvánította, a projekt széles körű szkepticizmussal szembesült, mind Kínában, mind a nyugati világban. Xie Jianping, a projekt vezetője, még újságírókat is beperelt a protokollal kapcsolatos kritikák miatt, bár ezek a perek jellemzően nem jártak sikerrel. A kritikusok hiányolták a technikai részleteket, amelyek nélkül az IPv9 életképessége megkérdőjelezhető volt.
Fontos megjegyezni, hogy az IPv9 soha nem vált nemzetközi szabvánnyá, és sem az IETF, sem az ICANN nem ismerte el. Napjainkban nincs bizonyíték arra, hogy az IPv9 bárhol is aktív használatban lenne Kínában. A projekt sosem jutott túl a prototípus fázison, és Kína az utóbbi években egyértelműen az IPv6 bevezetésére koncentrált. Az IPv9 esete azonban jól megvilágítja az internet globális irányításával kapcsolatos geopolitikai feszültségeket és a digitális szuverenitás iránti igényt.